Kálvin karácsonyai

Reformátorunk életében – mint minden hívő ember életében – voltak karácsonyi ünnepek és voltak „hétköznapi” karácsonyok. Előbbiben Jézus Krisztus megszületését, a testet öltés csodáját ünnepelte, ünnepelték Genfben. Hétköznapi karácsonyok pedig akkor voltak, amikor valamilyen különös ajándékot kapott az Úrtól, illetve adott tovább mások javára, vagy amikor szó szerint testet öltött, megfoghatóvá vált, tárgyiasult egy-egy gondolata. Azt nem szabad figyelmen kívül hagynunk, hogy a karácsony szó nem volt Kálvin előtt ismeretes. Ő erre az ünnepre ezt a megnevezést alkalmazta: az Úr születésnapja. De mit tett ekkortájt reformátorunk, hogyan ünnepelt?

Egyik levelében, amit 1551. január 2-án írt Bernbe Haller lelkésznek, tudatja vele: „Mielőtt Genfbe érkeztem, itt nem volt más ünnep, mint a vasárnap. A nálatok szokásos ünnepeket ugyanaz a népi döntés fogadta el, ami viszont engemet és Farel lelkészt elűzött a városból. Miután visszatértem, a következőt értem el: az Úr születésnapját úgy ünnepeljük, mint ahogyan ti Bernben”. Gyakorlatilag Kálvin életének 15 utolsó évében, genfi tartózkodása során megtartotta a „szent születésnapot”.

Leveleiben nem a karácsony, nem is a szent karácsony kifejezés szerepel. Szinte kivételnek számít az a levél, amit a lengyel királyhoz, August Zsigmondhoz írt a lengyel protestánsok érdekében. Ezt a levelét így datálja: „az Úr születésnapja előtt egy nappal”, tehát 1555. december 24-én írta. S mivel Isten ennek az Úrnak, Jézusnak a legmagasabb uralmat helyzete vállaira, kívánja, hogy a lengyel király udvarában is otthonra találjon a Megváltó. Nagy és kegyes dolognak tartja, hogy „a lengyel nemesség ma többségében örömmel kész arra, a keresztyén hitnek alávesse magát”. Itt Kálvin kifejezetten az evangéliumi hitre utalt.

Volt egy esztendő reformátorunk életében, ez 1559, amikor valójában két „hétköznapi karácsonyt” is adott-kapott ajándékba, ráadásul egy igazi meglepetést is. Először is létrehívta a felnőttképzés akadémiáját, a genfi akadémiát, ami egyfajta szellemi-lelki elitet képezett. Kálvin azt a célt adta az akadémiának, hogy az legyen „az igazi kegyességre nevelés helye”.

És személyes életének nem várt, talán kicsit megkésve érkezett, szerény elismerése is ehhez az évhez kötődik. 1559 karácsonyán kapta meg Kálvin a Városi Tanácstól, a magisztrátustól a genfi polgárjogot. Haláláig, közel öt éven át volt szabad genfi polgár. Ezt azzal a meggyőződéssel gyakorolta, hogy életének és teológiájának tengelye maga Krisztus (solus Christus) és a Róla szóló bizonyságtétel. Ő az a világosság, aki minden sötétséget eloszlat. Krisztus volt és maradt szemében a kulcs az igazi és helyes istenismerethez, önismerethez, és emberismerethez. „Isten megjelent testben, sőt manifesztálódott a testben” – ez gyakori, ismételten használt megfogalmazása volt Kálvinnak. Ő a Közvetítő, a híd, aki a szakadékot, ami minket elválaszt Istentől, és embertársainktól, áthidalta, s ennél fogva nekünk iránymutatást, kapcsolatot, közösséget adott. Ő az, akin az egész Biblia megértése áll vagy bukik. Az Úr születésének 2012. esztendejében és napján jó megemlékeznünk arról a Kálvinról, aki annyi hétköznapi karácsonyi ajándékot adott szellemileg-lelkileg nem csak a református világnak, s arról is, aki az egyetlen nagy történelmi üdveseményben, az inkarnáció, a testet öltés csodájában egyszer s mindenkorra megkapott mindent. Krisztus neki is az ajándékok Ajándéka. Ezért fogalmazott így: „Az a teljes bölcsesség, amit az emberek megérthetnek és megtanulhatnak ebben az életben, Krisztusban van. Még ha bolondok vagyunk is magunkban – Ő Isten előtt a mi bölcsességünk. Bűnösök vagyunk önmagunkban – Ő a mi igazságunk. Tisztátalanok vagyunk önmagunkban – Ő a mi megszentelődésünk és gyógyulásunk. Még magunkon viseljük a halandó testet – Ő maga pedig a mi életünk”.

Dr. Békefy Lajos