A képek megtekintéséhez az Adobe Flash Player letöltése szükséges.
Cache Directory Unwriteable
Cache Directory Unwriteable

Útravaló

Ige: Filippi 2,14k

"Zúgolódás és vonakodás nélkül tegyetek mindent, hogy feddhetetlenek és romlatlanok legyetek, Isten hibátlan gyermekei az elfordult és elfajult nemzedékben, akik között ragyogtok, mint csillagok a világban, ha az élet igéjére figyeltek."

Online Biblia


Hálaadás évfordulóra
There are no translations available.

„Mert te velem vagy …”  /Zsolt. 23./

Nekünk, reformátusoknak talán a legkedvesebb, legszeretettebb zsoltárunk, a  90. így figyelmeztet életünk végességére: „A mi esztendeinknek napjai hetven esztendő, vagy ha feljebb, nyolcvan esztendő…” Ez intelem felől akkor gondolkodtam el igazán, amikor közeledtem én is ehhez az életkorhoz. Tudtam már ekkor, Isten gondviselő szeretetében érezheti magát az idős ember is, de jó, ha nem egyedül élheti meg élete alkonyát, hiszen ereje fogytán többször van szüksége segítségre. Jó, ha támaszt érezhet maga mellett utolsó éveiben.

Kerestem életem következő szakaszának megoldását. Örömmel fogadtam el egyházam vezetőinek felém nyújtott segítő kezét, általuk a SION ház felkínálta lehetőséget, és kértem, hogy itt tölthessem el hátralévő éveimet.

Az első lépésektől kezdve éreztem az otthonunkat létrehozó, majd fenntartó Kecskeméti Református Egyházközség vezető lelkészeinek és dolgozóinak segítségét, megértését. Hálásan köszönöm, hogy az én gondomat is felvállalták.

 Otthonommá vált ez a ház, amelynek vezetőjétől és dolgozóitól nemcsak a szükséges támogatást kapom meg, hanem sokkal többet. A ház csendje, szellemisége békességet ad lelkemnek, úgy érzem, Istenem itt van velem, őriz e falak között is. Naponta megtapasztalhatom a gondoskodást, védelmet, éjszakáim őrzését, a tisztaságot, a rendet, figyelmességet, megértést, ezek mellé a szíves szót és mosolyt is. Ez adja a megelégedést, a biztonság érzését számomra. Az emberi jóság megvalósulását élem meg itt, azt a bibliai tanítást: „Egymás terhét hordozzátok…” Itt könnyebb a súlya a rám mért tehernek. Ha a ház lakói közül valaki elkeseredik, bátorítást kap, a lehajtott fejet felemelik, a betegeket segítik talpra állni, a szomorkodókat megvidámítják. Sok a köszönnivalónk.

A szerdai bibliaórákon, a vasárnapi áhítatokon lelkiekben gazdagodunk, egymást erősítjük hitünkben. Jó itt élni. Az elvárhatónál több szeretet vesz körül. A fent említett 90. zsoltár későbbi versében kérés hangzik el Istenünkhöz: „Taníts minket úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk.” Szeretném, ha a még nekem Isten kegyelméből ajándékba kapható esztendők értelmét megfejthetném, hogy tudjam, mi célból éltet még Teremtőm? Jó lenne, ha a még rám bízandó feladatokat el tudnám látni.

 Most az öröm, a hálaadás és a köszönet napját élhetjük meg Urunk ajándékaként. Mindezt a végtelen szeretetet, gondoskodást, áldó kegyelmet odafentről kaptuk és kapjuk. A ház légköre érezteti velünk, hogy Mennyei Atyánk itt van köztünk és ígérete szerint velünk marad életünk végéig. Az Ő atyai szeretetében reménykedünk.

Adassék meg nekünk, ez otthon lakóinak, hogy naponta tudjuk hálaadással megköszönni Mennyei Atyánk irgalmát.

Borbély Etelka

a SION-ház egyik lakója

 

 Köszönet

Az évek múlásáról az ember legszívesebben megfeledkezne. Különösen igaz ez ha már túljutott élete delén és lassuló lépteivel halad idős kora felé. Azonban fáradékonysága, gyengébb testi-lelki teherbírása nem engedi a felejtést. Az élet biológiai rendje szerint jönnek a „soha nem volt még” betegségek. Annak idején erőnk teljében biztos lábakon álltunk, neveltük gyermekeinket, több évtizeden át dolgoztunk, fáradoztunk szeretteink boldogulásáért, magunkért… Ezek már a múlt emlékei. Idővel kinek hogy adta sorsa: vannak akik teljesen magukra maradtak, olyanok kiknek hozzátartozói messze élnek, vagy nincs lehetőségük ápolni. Így eljön az idő, amikor az idősödő ember segítségkérően nyújtja a kezét és néz maga köré. Hol van, ahol megkapaszkodhatna, van-e hely ahol megnyugodhatna?

A református egyház lelkipásztora erős kezét nyújtotta felénk, amikor arra gondolt, hogy idős korú hívei számára otthont épít. Nemes tervét valóra váltotta. Így készült el a Sion Nyugdíjasház a Budai utcában 1998 októberében, átadásának tíz éves jubileumát ünnepeljük most.

A ház lakói hálás szívvel köszönik Varga László főtiszteletes úr, Szabó Gábor esperes úr, Dr. Svébisné Juhász Márta igazgatónő áldozatos szervező és vezető munkáját. Lelkiismeretes segítőket gyűjtöttek maguk köré. Érezzük, hogy gondoskodnak rólunk. Személyes kapcsolatot tartanak mindenkivel. A nővérek segítik a rászorulókat. Belső életünket hittel erősítik egyházunk lelkészei.

Közösségi életünket az igazgatónő és munkatársai által gondosan szervezett klub-napok keretében éljük, mely olyan színes, meglepetésekkel teli, hogy a résztvevőket mindig felvidítja és jó érzéssel tölti el. Melengetik, táplálják életünk lángját, hogy minél tovább világítson. Ne gondoljunk, ne számoljuk az évek múlását, csak most amikor ünnepeljük a megnyitás tíz éves évfordulóját.

Köszönet a biztonságban eltöltött évekért.

Sándorné
 

 

 

"The name of the Lord is a strong tower: the upright man running into it is safe."

/Proverbs 18,10/

A Kecskeméti Református Kollégiumi Alapítvány közhasznúsági jelentése a 2016. évről

A Kecskeméti Református Kollégiumi Alapítvány közhasznúsági jelentése a 2015. évről

A Kecskeméti Református Kollégiumi Alapítvány közhasznúsági jelentése a 2014. évről

Lelkigondozás

SKYPE: lelkigondozas1
Telefon : 06-1-201-0011

TIOP-1.1.1-07

"Informatikai infrastruktúra fejlesztése a Kecskeméti Református Egyházközség iskoláiban"

"A Kecskeméti Református Egyházközség új informatikai eszközei már a gyakorlatban is bizonyítottak"

BCMath lib not installed. RSA encryption unavailable