A képek megtekintéséhez az Adobe Flash Player letöltése szükséges.
Cache Directory Unwriteable
Cache Directory Unwriteable

Útravaló

Ige: Filippi 2,14k

"Zúgolódás és vonakodás nélkül tegyetek mindent, hogy feddhetetlenek és romlatlanok legyetek, Isten hibátlan gyermekei az elfordult és elfajult nemzedékben, akik között ragyogtok, mint csillagok a világban, ha az élet igéjére figyeltek."

Online Biblia


Élet a mamakörben
There are no translations available.

 

 

 

Szerda délelőttönként felélénkül a „jármű” forgalom a parókia csendes udvarában. Babakocsik érkeznek parkolóhelyet keresve a játszóház eresze alatt, hogy „utasuk” és „vezetőjük” ismét tartalmasan tölthesse el délelőttjét. Vannak, akik a szomszédból, vannak, akik a város széléről érkeznek, de mindenkit egy azonos cél vezérel, hogy találkozhassanak egymással és az Úristennel.

Azok az anyukák, akik szeretnek kézműveskedni, már 9 órától érkeznek, hogy kreativitásukat kiélhessék. Közben a mindennapi apró-cseprő dolgaikat, vagy éppen komolyabb gondolataikat is meg tudják osztani egymással. Ez idő alatt a kicsinyeik sem tétlenkednek, miközben kíváncsian várják a megszokott játszópajtásokat, sorra próbálgatják a már ismerős játékokat.

10 órától felélénkül az addig sem csendes játszóház. Nagyok és kicsik párt alkotva, körben ülve a szőnyegen vidám éneklésbe és mondókázásba kezd. A gyerekek ragyogó szemmel csalogatják elő a napocskát, hogy kiskertet kerteljenek, és hangosan hessegetik a csip-csip csókákat. Kuncogva engedik, hogy anyukájuk a nyulacskát kergesse a pocakjukon, és délcegen lovagolnak anyukájuk térdén, míg egy kátyúba huppanva le nem csusszannak a szőnyegre az addig biztos nyeregből.

A mondókázás után jókedvű falatozás veszi kezdetét a nagymamák irányításával, mialatt az anyukák gyermekeiket szerető kezekben hagyva végre egy kicsit saját lelki épülésükkel is foglalkozhatnak a presbiteri teremben. Hála Istennek sok félék vagyunk, sok féle érdeklődési körrel megáldva, és ezért igyekeztünk a mamakör programját úgy összeállítani, hogy mindenki találjon magához közel álló, testreszabott témát. Mivel mindannyiunknak elsősorban a gyermekneveléssel telnek a napjaink, ez a téma örök, de mindig más megvilágításban foglalkozunk vele. Az idén Uzsalyné Dr. Pécsi Rita neveléselméleti előadásaiból szemezgetünk, hogy még jobb szülővé válhassunk. Mindennapjaink másik fontos területe a házasságunk, ami „életünk kertjének” legérzékenyebb növénye, ezért mindennapos gondozásra szorul. Idén a Tűzálló című filmben szereplő napló segítségével gondolkodunk és beszélgetünk együtt a házastársunkkal való kapcsolatunkról. Ez a napló nyomtatásban is megjelent „Merj szeretni” címmel, aminek egy-egy fejezetével foglalkozunk havonta egy alkalommal.

A legfontosabbnak mégiscsak azt tartjuk, hogy életünk minél nagyobb területét az Úristen vezetése alá helyezzük, várva tanácsait, felismerve stop tábláit, megtapasztalva kegyelmét, irgalmát. Olyan jó visszatekintve meglátni keze munkáját minden dolgunkban. Ezért minden heti találkozásunkat Vele kezdjük, de havonta egyszer csak az Igének szenteljük a délelőttöt. Kuti Józsefné Kata segítségével és irányításával, egy-egy bibliai női alakban keressük a ránk szabott üzenetet. A beszélgetések alkalmával különösen bátorító, mikor egy-egy személyes bizonyságtétel, megtapasztalás is elhangzik.

Különleges színfoltja a mamaköröknek a receptbörze, ahol mindenki a saját bevált receptjével rukkolhat elő, természetesen egy kis kóstolóval egybekötve. Ugyanígy egy értékes film megtekintése gyerekzsivaj nélkül, mert tartalmas gondolatokat hoz elő sokunkból. De nagy sikere van a közös társasjátékoknak is, ahol mi is egy kicsit újra gyerekek lehetünk. Azért is értékesek ezek az alkalmak, mert teljesen új oldaláról ismerhetjük meg egymást.

A gyermekekkel otthon tölthető idő rövidsége miatt az anyukák csak egy-két évig tagjai a mamakörnek, amíg munkába nem állnak. De Istennek hála, mindig jönnek új és új édesanyák gyermekeikkel. A közös zsinórmérték, ami összeköt bennünket maga Jézus és Ő az, aki közösséggé formálja ezt az állandóan változó kört. Legyen Ő mindig a mi egyben tartónk.

Végezetül beszéljenek, maguk az anyukák, hogy miért kedves nekik a mamakör és miért ajánlják másoknak is:

Azért szeretem a mamakört, mert:

- „Jó megosztani a gyermeknevelési tapasztalatokat, jó Isten dolgairól beszélgetni, jó a gyerekeknek hétről-hétre együtt mondókázni, játszani.”

- „Az anyukákat érintő nap mint nap felmerülő problémákat kimerítően orvosolja.”

- „Jó a társaság, jó tartozni egy közösséghez, érdekes témák vannak.”

- „Élő, szeretetteljes közösség, ahol meg tudjuk beszélni az élethelyzetünkből adódó nehézségeket.”

- „Nagyon kedvesek az emberek, figyelnek a másik mondanivalójára és érzéseire.”

- „Mert jó a hasonló helyzetben lévőkkel találkozni, megbeszélni a közös problémákat, tanulni a másik tapasztalataiból. A gyerekek egymással barátkozhatnak.”

- „Mert figyelünk egymásra, aktuális kérdéseket beszélünk meg. Kisebb gyerekek is lehetnek közösségben.”

- „Csupa kedves és istenhívő anyukával lehetünk együtt.”

- „Nagyon őszinte beszélgetések vannak, sokan sokfélék vagyunk, de elfogadjuk egymást, örülünk a másiknak. Sok az igei alkalom, fontos, hogy a lelkünk mindig épüljön.”

- „Mert biztonságban tudom a gyermekemet. Sok jó ötletet, tanácsot, bátorítást kapunk a nagymamáktól és Molnárné Krisztitől.”

Azért ajánlom a mamakört másoknak, mert:

- „Jó kimozdulni, felnőtt társaságban lenni. Jó Istent megismerni egymáson keresztül is.”

- „Garantáltan hitben és energiában feltöltődve állni fogja a sarat a hét minden napján.”

- „Befogadó közösséghez tartozhatunk.”

- „Befogadó, nyitott tagjai vannak, tartalmas felüdülést kínál a kisgyermekes mindennapokban.”

- „Kedves, aranyos embereket lehet itt megismerni.”

- „Lehet késni.”

- „Segít a jó társaság a mindennapokat még több szeretettel és jó kedvvel megélni.”

- „Szeretem.”

Minden kedves édesanyát és gyermekét szeretettel várjuk a játszóházba hétköznaponként 8-12 óráig és a mamakör alkalmaira, ami minden szerdán 9 órától délig tart.

 

Bővebb információ: Molnárné Csitári Krisztina 06-30/517-69-20

 

Galéria megtekintése

 

 

 

"The name of the Lord is a strong tower: the upright man running into it is safe."

/Proverbs 18,10/

A Kecskeméti Református Kollégiumi Alapítvány közhasznúsági jelentése a 2016. évről

A Kecskeméti Református Kollégiumi Alapítvány közhasznúsági jelentése a 2015. évről

A Kecskeméti Református Kollégiumi Alapítvány közhasznúsági jelentése a 2014. évről

Lelkigondozás

SKYPE: lelkigondozas1
Telefon : 06-1-201-0011

TIOP-1.1.1-07

"Informatikai infrastruktúra fejlesztése a Kecskeméti Református Egyházközség iskoláiban"

"A Kecskeméti Református Egyházközség új informatikai eszközei már a gyakorlatban is bizonyítottak"

BCMath lib not installed. RSA encryption unavailable