A képek megtekintéséhez az Adobe Flash Player letöltése szükséges.
Cache Directory Unwriteable
Cache Directory Unwriteable

Útravaló

Ige: Filippi 2,14k

"Zúgolódás és vonakodás nélkül tegyetek mindent, hogy feddhetetlenek és romlatlanok legyetek, Isten hibátlan gyermekei az elfordult és elfajult nemzedékben, akik között ragyogtok, mint csillagok a világban, ha az élet igéjére figyeltek."

Online Biblia


TÚR-TÚRA 2014
There are no translations available.

TÚR-TÚRA 2014

 

„Nyári napnak alkonyúlatánál
Megállék a kanyargó Tiszánál
Ott, hol a kis Túr siet beléje,
Mint a gyermek anyja kebelére.”

Petőfi Sándor, A Tisza című versében tesz említést, a siető, kis Túr folyóról. Noha a Túr tényleg kicsi, hiszen sajnos évről-évre egyre kevesebb víz folyik le rajta, ezzel nehezítve meg a 23 főből álló, jól felszerelt csapatunkat a kenukkal való haladásban, sietőnek nem mondanánk, hiszen evezés nélkül inkább egy kis tavon éreztük magunkat, mintsem egy siető folyón.

Sátrainkat hagyományosan Túristvándiban állítottuk fel, a református parókia kertjében, ezt követően pedig már a Túron eveztünk lefelé, a település leghíresebb műemléke a Mária Terézia korában épült vizimalom irányába. Visszafelé megrendezésre került az első evezőverseny, melynek fődíja 2-2 palacsinta volt a nyertes csapat minden tagjának. Utazásaink során ellátogattunk Kölcse és Sonkád irányába, de sajnos Nagyar felé, a Túr rendkívül alacsony vízállása miatt, nem tudtunk elmenni. Az utolsó napon a Tiszára szálltunk, ahol Szatmárcseke felé indultunk és útközben meglátogattok a Nagybukót, ahol a Túr folyó csordogál a Tiszába.

Napjaink csúcspontja, az evezésen kívül, az esti vacsora volt, melyet Pál Ferenc tanár úr főzött nekünk bográcsban és ezek közül kiemelnénk a „lelkipásztor tarhonyát”, amely finom ízét, a szinte végtelen listára felírható hozzávalók adták, viszont a vacsora nem születhetett volna meg Szilvi néni segítsége és munkája nélkül, tehát ezúton is köszönjük neki! Ezen kívül, mint minden évben, megrendezésre került a helyi foci válogatott és a kecskeméti csapat közötti rangadó, így amikor nem a tv előtt szurkoltunk a világbajnokságban küzdő csapatoknak, akkor mi küzdöttünk a győzelemért. Csütörtökön, a helyiek kedveskedtek nekünk, így vacsorára egy helyi specialitást, a gombócos tésztalevest és töltött káposztát főztek nekünk. Túránk utolsó napján sajnos az evezés elmaradt, de vízben így sem szenvedtünk hiányt, hiszen az eső egész nap szakadt. Bár az eső a sátrainkat kis híján elmosta, a jó kedvünk azonban változatlan maradt.

A túrában részt vett Annus Krisztián, Bárdos Péter, Bogdán Lili, Borsodi Gergő, Csősz Dávid, Czabán Tamás, Hofmeister Ákos, Mészáros Máté, Mezős Csaba, Mikesi Tamás, Parádi Petra, Sallai Bence, Sugár István, Szabó Levente, Szalay Ákos, Szalay Szilvia, Szívós Ferenc, Tömösvári Judit, Várkonyi Mátyás, Vizi István és Vrabély Csaba.

Végül, de nem utolsó sorban, köszönjük Bárdos Péternek a sofőr szolgálatát, hiszen nélküle nem tehettük volna meg ezt a hosszú utat Túristvándiig, valamint köszönjük a Kecskeméti Református Egyházközségnek ezt a fantasztikus lehetőséget, reméljük, hogy jövőre is lesz lehetőségünk egy ilyen Túr túrán részt venni.

Hofmeister Ákos

 

Galéria megtekintése

 

 

 

"The name of the Lord is a strong tower: the upright man running into it is safe."

/Proverbs 18,10/

A Kecskeméti Református Kollégiumi Alapítvány közhasznúsági jelentése a 2016. évről

A Kecskeméti Református Kollégiumi Alapítvány közhasznúsági jelentése a 2015. évről

A Kecskeméti Református Kollégiumi Alapítvány közhasznúsági jelentése a 2014. évről

Lelkigondozás

SKYPE: lelkigondozas1
Telefon : 06-1-201-0011

TIOP-1.1.1-07

"Informatikai infrastruktúra fejlesztése a Kecskeméti Református Egyházközség iskoláiban"

"A Kecskeméti Református Egyházközség új informatikai eszközei már a gyakorlatban is bizonyítottak"

BCMath lib not installed. RSA encryption unavailable