A képek megtekintéséhez az Adobe Flash Player letöltése szükséges.
Cache Directory Unwriteable
Cache Directory Unwriteable

Útravaló

Ige: Filippi 2,14k

"Zúgolódás és vonakodás nélkül tegyetek mindent, hogy feddhetetlenek és romlatlanok legyetek, Isten hibátlan gyermekei az elfordult és elfajult nemzedékben, akik között ragyogtok, mint csillagok a világban, ha az élet igéjére figyeltek."

Online Biblia


Vér folyt a nyárlőrinci Emmaus Házban – Dezsőnek meg kellett halnia
There are no translations available.

Nyárlőrinc - „Dezsőnek meg kell halnia!” - idézhetnénk a szállóigévé vált mondatot „A Tanú” című filmből - legalábbis ami a Kecskeméti Református Egyházközség gyülekezeti szilveszterét illeti. A nyárlőrinci Emmaus Házban ugyanis malacot vágtak ebből az alkalomból csütörtök délelőtt. Délután ünnepi istentiszteleten adtak hálát az elmúlt évben megtett útért, és áldást kértek az előttük álló esztendőre. 18 óra tájban pedig mintegy hetven református hívő, valamint öt lelkipásztor együttes jelenlétében megülték a „halotti tort”. Az énekes, beszélgetős, játékos, zenés-táncos vidám programsorozat éjfélig tartott. Az alkalom mottója a 90. zsoltár 12. bekezdése volt: „Taníts úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk!”

 

Bővebben...

 

 

 

"The name of the Lord is a strong tower: the upright man running into it is safe."

/Proverbs 18,10/

A Kecskeméti Református Kollégiumi Alapítvány közhasznúsági jelentése a 2016. évről

A Kecskeméti Református Kollégiumi Alapítvány közhasznúsági jelentése a 2015. évről

A Kecskeméti Református Kollégiumi Alapítvány közhasznúsági jelentése a 2014. évről

Lelkigondozás

SKYPE: lelkigondozas1
Telefon : 06-1-201-0011

TIOP-1.1.1-07

"Informatikai infrastruktúra fejlesztése a Kecskeméti Református Egyházközség iskoláiban"

"A Kecskeméti Református Egyházközség új informatikai eszközei már a gyakorlatban is bizonyítottak"

BCMath lib not installed. RSA encryption unavailable