• Decrease font size
  • Reset font size to default
  • Increase font size

A képek megtekintéséhez az Adobe Flash Player letöltése szükséges.
Cache Directory Unwriteable
Cache Directory Unwriteable

Útravaló

Ige: Filippi 2,14k

"Zúgolódás és vonakodás nélkül tegyetek mindent, hogy feddhetetlenek és romlatlanok legyetek, Isten hibátlan gyermekei az elfordult és elfajult nemzedékben, akik között ragyogtok, mint csillagok a világban, ha az élet igéjére figyeltek."

Online Biblia


Triatlon-túra
  Alig ért véget a tanév, június végén a gimnázium 24 diákjával (köztük „öregdiákok” is)
valamint 3 felnőtt kíséretével elindultunk meghódítani a
Zempléni-hegységet kerékpárral, gyalog és a Bodrog folyót kenukkal.
 

Az eső nem könnyítette meg az első napot, mi mégsem adtuk fel, és ahogy kicsit tisztult az idő, máris kerékpárjainkra pattantunk és meg sem álltunk Vizsolyig, ahol egy interaktív színházba csöppentünk és mire felocsúdtunk, már mi alakítottuk az ezerötszázas évek nagy alakjait. Az emlékezetes esemény után megnéztük a templomot és az ott őrzött Károli -Bibliát.

Másnap, reggeli áhítat után kerékpárral még távolabbi helyekre merészkedtünk. Megcsodáltuk például a boldogkőváraljai várat.

Két nap biciklizés után jól esett a gyaloglás. Először legalábbis így gondoltuk, de a második nap végén volt, aki szkeptikusan közelítette ezt a kellemesen hangzó véleményt. Minden esetre a Zemplén romantikusan szép világa gyógyír volt sajgó lábainkra. Kicsit nehéz szívvel indultunk el Fonyból és vettünk búcsút a kedves nyugdíjas lelkészházaspártól, Bojtor Pista bácsitól és feleségétől, Uzonka nénitől, valamint kellemes kis táborhelyünktől.

Ugyanakkor alig vártuk, hogy a Bodrog vizére helyezhessük kenuinkat és kipróbálhassuk magunkat és vadonatúj vízi járműveinket. Azt hiszem soha ilyen nehezen nem léptük át Sárospatak határát, mint így vízen, árral szemben. Folyásirányban nagyobb élmény volt az evezés és gyönyörködhettünk a Bodrog növény-és állatvilágában. Másnap szinte észre sem vettük és már az ismerős tokaji kikötőnél találtuk magunkat és felvertük sátrainkat a református parókia udvarán. Az esti „morzsaszedegetés” alkalmával mindannyian úgy éreztük, hogy egy szokatlan, mégis testünket - lelkünket megújító hetet tudhatunk magunk mögött.

Pálné Lencsés Szilvia

Képek már megtekinthetők a Galériában

 

 

"Erős torony az Úr neve, oda fut az igaz, és védelmet talál."

/Példabeszédek 18,10/

A Kecskeméti Református Kollégiumi Alapítvány közhasznúsági jelentése a 2016. évről

A Kecskeméti Református Kollégiumi Alapítvány közhasznúsági jelentése a 2015. évről

A Kecskeméti Református Kollégiumi Alapítvány közhasznúsági jelentése a 2014. évről

Lelkigondozás

SKYPE: lelkigondozas1
Telefon : 06-1-201-0011

TIOP-1.1.1-07

"Informatikai infrastruktúra fejlesztése a Kecskeméti Református Egyházközség iskoláiban"

"A Kecskeméti Református Egyházközség új informatikai eszközei már a gyakorlatban is bizonyítottak"

BCMath lib not installed. RSA encryption unavailable