Szubjektív emlékezés

Dr. Kovács Bálintra

születésének századik, halálának első évfordulóján

Egy hosszú, gazdag, az utolsó pillanatig áldásos munkával telt életútra tény- és tárgyszerűen visszaemlékezni legyen az egyháztörténeti kutatók feladata.

Ezért én most csak néhány kecskeméti emlékképet, jellemző pillanatot szeretnék felidézni a gyermek, az ifjú és a felnőtt szemszögéből. Istennek hála minden életszakaszomban találkoztam vele, és folyamatosan kaptam tőle biztatást, erőt, jó tanácsokat. Halála előtt néhány hónappal még élénk levelezésben álltunk. Szeretettel őrzöm leveleit, amelyekhez mindig mellékelt egy igés lapot is, illetve könyvét, amelybe dedikációként egy igehelyet írt.

Leginkább két szóval tudom jellemezni életét, szolgálatát: helytállás és hűség.

Gyermekkorom meghatározó személyiségei közé tartozott a két kecskeméti lelkész: Kovács Bálint és Tóth Endre, vagy, ahogy mi hívtuk őket Bálint bácsi és Bandi bácsi. Az átlagos kecskeméti református, hittanórára, vasárnapi iskolába, különböző egyéb alkalmakra járó gyerekekhez képest a mi kapcsolatunk sokkal intenzívebb, családi jellegű volt. Anyai nagyapám az Egyházközség főgondnokaként, édesapám a gimnázium tanáraként egyházi szolgálatban állt, ezért egy háztömbben laktunk, gyermekeikkel, így velük is szinte naponta találkoztunk. Gyerekként nem értettük, de érzékeltük a háborús borzalmakat, elszenvedői voltunk Kecskemét kiürítésének. Nem lett volna szabad, de Bálint bácsi is nagyapám is a helyén maradt és másokkal együtt próbálták menteni az egyházat és intézményeit és előkészíteni a kecskemétiek visszatérésének lehetőségét. A mindennapi élet viszonylagosan normalizálódott, de az egyházra egyre nehezebb idők, próbatételek vártak. Az egyik legnagyobb csapás az iskolák 1948. évi államosítása volt. Bálint bácsi, Tóth Endre és a presbitérium végsőkig kitartó küzdelmeit okiratok tanúsítják. Tapasztaltam a feszültséget, az elkeseredést. Ennek ellenére az ifjúság hitéleti nevelése tovább folytatódott. Bálint bácsi konfirmációs órái és maga a konfirmációi vizsga 1955-ben mély nyomokat hagyott bennem. Világos logikával, a feladatokat értelmezve magyarázott, így könnyen és örömmel készültünk lányok, fiúk külön csoportban, igen nagy létszámban, kb. 170-en a vizsgára.

Az összetartó kecskeméti református ifjúság szívesen járt a Fráter utcai PROTI-ba. Itt sok jó, léleknemesítő, de kézműves és szórakoztató programon is részt vehettünk. Sajnos ennek hamar vége szakadt, mert a Fráter utcából Úttörő utca, a PROTI székházából Úttörőház lett, Tóth Endre meghalt, Bálint bácsi elkerült Kecskemétről, korosztályunk pedig más városokban tanult tovább. Négy évtized múlva azonban a Kecskemétre látogató Bálint bácsi már ismét a Fráter utcában, a Református Kollégium Konviktusában fogyaszthatta el ebédjét. SDG!

Nagyapámmal való szoros barátsága miatt személyes kapcsolatunk Budapestre kerülése után sem szakadt meg. Levelezéssel folyamatos kapcsolatot tartottak, évente néhány alkalommal személyesen felkeresték egymást, ilyenkor általában találkoztunk. Tudta, hogy tanár lettem és mivel szívügye volt és maradt az iskola, mindig elmondta, hogy milyen fontos az ifjúság erkölcsi, nemzeti nevelése. Felnőttként csodáltam kiváló memóriáját, széles látókörét, mindenre kiterjedő figyelmét és figyelmességét, töretlen munkabírását, eleganciáját.

1983-ban Szemerey Andorral, a gimnázium államosításkori igazgatójával, és Dr. Szabó Dénessel létrehozták az államosítás előtt a Református Gimnáziumban érettségizett Öregdiákok Egyesületét. Budapesten Csősz Lajos és Eördögh László segítettek ebben. Egy levelében ezt írta: „Az öregdiákok szívében él a remény, hogy egyszer elérkezhet az idő, amikor újra indulhat a református iskolai élet”. Élete során, ha a kecskeméti református gimnáziumról beszélt vagy írt, azt mindig „iskolánk”-nak nevezte, sajátjának tekintette.

Engem is kért, hogy egyfajta folytonosság biztosítása érdekében, vegyek részt minden év május végén a találkozókon, majd 1990-ben szeretettel, buzdított, hogy vállaljak az újraindult gimnáziumban tanári állást, sőt egy nagyobb feladat elvállalására is tőle kaptam bíztatást, ezzel az igével: „ A Mester itt van, és hív téged.” (Jn 11,28)

Nagy élmény volt Bálint bácsi, az Öregdiákok és Szemerey Andor örömét látni szeretett iskolájuk feltámadásakor. Őrzöm saját kézzel gépelt terjedelmes munkáját, amelyet a kecskeméti évei alatt működő református iskolákról szerzett tapasztalatairól és az újraindulásról írt 2004-ben. Ezt így fejezte be: „Kétség és remény közt eltelt évtizedek után áldom az Istent, hogy részese lehettem e küzdelmes időszaknak. Isten átsegített a veszteségek nehéz időszakán, megőrzött bennünket, egyházunkat mind a mai időkig. Most hálára indít a szépen kifejlődött iskolánkért, és imádkozom, amíg élek, hogy áldja, őrizze a tanítással-neveléssel foglalkozókat és az iskolánkban felnövekvő fiatalokat! Szolgálja iskolánk Isten dicsőségét és hazánk boldogabb jövendőjét.”

Mi is mindannyian, akik ismerhettük Dr. Kovács Bálintot áldjuk Istent ezért, és tisztelettel emlékezünk példás életére, emberségére, hűségére és helytállására.

Vetéssy Katalin