Ez év tavaszán lesz öt éve, hogy Szabó Pálné, Esztike néni

a gyülekezetünk oszlopos tagja fölkarolva egy nagyon nehéz helyzetbe került ismerősét, támogatva állt mellette a kórháztól egészen a hajléktalan szállóig.

S amit látott megosztotta velünk, lelkipásztorokkal és kérte, hogy legyünk ott is jelen Isten igéjével, ahol már mindenki csak lemondóan lát,

mutassuk meg Isten emberszerető jóságát.

Fogjuk meg a mindenki által elengedett, félrelökött kezeket és erősítsük őket hitben, emberségben!

Így indult a kis csapat és  szolgál azóta is hűségesen hétről-hétre az Ige mellett saját életének tapasztalatával, bizonyságot téve. Az alkalom végén egy kis süteménnyel próbáljuk kézzelfoghatóvá is tenni Isten szeretetét! Karácsonykor Mészáros János testvérünk finom káposztájával teremthettünk egy kis melegséget az Úr Jézus megszületésének örömével a szívekben és a finom étekkel a gyomrokban.

Megkértem szolgáló testvéreimet, hogy egy-egy gondolattal tegyék teljesebbé a képet a szolgálatunkról:

Dr. Irházy István (Pista bácsi)

Mindig öröm tölt el, ha részt vehetek olyan alkalmakon, mikor az evangélium hirdethetjük.

Maga az Úr Jézus is hajléktalan volt, még meg sem született, már elutasították, egy istállóban kellet megszületnie. És monda néki Jézus: A rókáknak vagyon barlangjuk és az égi madaraknak fészkük; de az ember Fiának nincs hová fejét lehajtani!” Mát. 8,20

Tizennégy évesen magam is megéltem ezt a helyzetet 1944-ben, mint háborús menekült. Családommal együtt átéltem a hajléktalanság állapotát, néhány hónapon keresztül. Így átérezve a hajléktalanok sorsát örömmel veszek részt, magam is aktív szolgálóként alkalmakat tartva, énekeimmel gazdagítva, tudván azt, hogy Isten előbb szeretett engem.

Gáspár Tibor

A Lukács 14,13 versében Jézus Krisztus egy szokatlan boldogságforrásról beszél. Olyan embereket vendégül látni, akik ezt nem tudják viszonozni, mert nem telik nekik rá.

A hajléktalan szállón lakók sok tekintetben talán alkalmasnak tűnnek ezeknek a vendégeknek a megszemélyesítésére a keresztény szolgálatban. A közöttük való forgolódásban mégis azt tapasztaltam, hogy az Ige asztalánál bizony mindnyájan "csak" vendégek lehetünk, egyformán szegények, egyformán nyomorultak, vakok és sánták. S az ígért mennyei viszonzásból mégis már itt a földön részünk van egy-egy félszeg mosoly, kézszorítás, vagy éppen a problémáiknak bizalom általi elénk, s ezáltal a mi Urunk elé való tárásában. Sok-sok imádságra van szükség részünkről, de a gyülekezet részéről is, hogy a hit pókháló fonala megerősödhessen mindannyiunkban. Ezek a gondolatok jutottak eszembe a hajléktalan szolgálatban a mi Urunktól kapott ajándékaimról.