Megnyitó beszéd a kecskeméti református templomban tartott, kiállítással egybekötött megemlékezésen, 2011. május 8-án

Kedves Testvérek, Kedves Gyülekezet!

Örömömre szolgál, hogy, mint a néhai Hatvani Lajos kecskeméti lelkipásztornak négy éven át volt segédlelkésze és munkatársa (1962-1966), megemlékezhetek róla itt a gyülekezet előtt.
Hatvani Lajos Erdélyben, Sepsiszentgyörgyön született 1911. április 23-án. Édesapja szintén Lajos, édesanyja C Bordács Róza volt. Apja zenetanár volt, anyja pedig tanító. A trianoni békekötés értelmében megkövetelt esküt nem tették le a román alkotmányra, ezért Erdélyt el kellett hagyniuk, és Pápára került a család. Az édesapa itt is zenét oktatott, s egyszersmind a református templom orgonista kántora is lett. Az ifjú Hatvani Lajos a pápai kollégium gimnáziumában érettségizett, és itt Pápán végezte teológiai tanulmányait is. 1933-ban szerzett lelkészi diplomát. Ezt követően egy évig itt volt segédlelkész, majd Hollandiába ment ösztöndíjasként, az.1934-1936-ig tartó időszakra, és ott a kampeni gereformeerd református teológiai főiskolán tanult. Itt egyrészt nagyszerűen elsajátította a holland nyelvet, másfelől pedig elkezdte kiépíteni a holland reformátusokkal való, haláláig tartó kapcsolatát. "Az ott töltött két év alapvetően meghatározta későbbi szolgálatait, mind bibliai és hitvallási, mind a gyakorlati keresztyén élet szempontjából" – írja róla Kovács Bálint a Református Egyház c. hivatalos lapban később (Ref. Egyház 1997 nov. sz. –In memoriam Hatvani Lajosék).  Hazatérése után a MEKDSZ főiskolai titkára lett. 1936 – 1938-ig szolgál a diákszövetségben.
Pápán köt házasságot Farkas Piroskával, aki szintén erdélyi születésű (Marosvécs) és erdélyi menekült. Farkas Piroskát, mint teljes árvát dr. Pongrácz József pápai teológiai tanár és felesége saját gyermekükként nevelik. Pongrácz professzor úr hirdeti Isten Igéjét az ifjú pár esküvőjén.
Hatvani Lajosék 1938-tól 1943 decemberéig a kicsiny, mindössze 312 lelkes baranyai becefa-zsibóti gyülekezetben szolgálnak. Itt születik meg Lajos fiúk és Piroska lányuk. És itteni szolgálata alatt szerzi meg Hatvani Lajos a vallástanári diplomát is. Ezzel már is új irányt vesz életük. Ez az új irány: Kecskemét.
1943 nyarán meghal Vass Vince, a kecskemétiek egyik gyülekezeti lelkésze. Az így megüresedett állásra a kecskeméti reformátusok az addigi vallástanárt, Kovács Bálintot választják meg. Kovács Bálint helyére pedig – 1944. január 1-jei hatállyal – Hatvani Lajos kerül, aki tehát a tanítóképző és a leánygimnázium vallástanáraként szolgál. A II. világháború borzalmait már Kecskeméten éli át Hatvani Lajos és családja. 1944 őszén, miután a szovjet hadsereg a várost elfoglalja, ő az első, aki az iskolai munkát előbb lakásán, majd az Ókollégiumban megindítja. Ekkor születik meg másik fiúk, István. A '40-es évek végén Isten Szentlelke fújni kezd, és hazánkban, így Kecskeméten is lelki ébredés veszi kezdetét. Hatvani Lajos teljes lendülettel beleveti magát a munkába.
Ebben, akárcsak már korábban, vagyis a becefa-zsibóti szolgálatban is, határozottan mellé áll felesége.
A vallásoktatási teendőin túl a vasárnapi iskolai csoportok vezetőinek felkészítése, a KIE szikrai (a Holt Tisza mellett) nyári konferenciai munka, előadások a Jogakadémián és még sok ehhez hasonló szolgálat köti le a lelkipásztor idejét. És ő mindezt nagy örömmel végzi. Vallástanárként csak 1952-ig munkálkodhat. 1948-ban ugyanis hazánkban bekövetkezik az egyházi iskolák államosítása. A kommunista hatalom néhány évig még megengedi az iskolai munkát, de természetesen erősen korlátozva azt. 1952-ben azonban véget ér az ateista hatalom türelme, s megszűnteti az iskolai hittanoktatást.
Hatvani Lajos ezek után Kiskunfélegyházára kerül, ahol 1952 és 1958 között gyülekezeti lelkészként szolgája az Urat.  Itt is ugyanazzal az odaadással, ahogy a korábbi szolgálatai helyein tette, és teszi ezt annak ellenére is, hogy a gyülekezet korábbi, elhanyagolt állapota miatt három hónapig nem kap fizetést. Így feleségének kell varrnia, s egyéb munkát végeznie, hogy eltarthassák az öttagú családot. A gyülekezet és szórványai élete azonban hamarosan kivirágzik, és az eklézsia, lelkészét eltartani tudó, misszionáló gyülekezetté válik.
1957-ben Kovács Bálintot megválasztják lelkésznek Budapestre, a józsefvárosi gyülekezetbe. Ekkor a kecskeméti reformátusok ismét Hatvani Lajosra gondolnak, s meghívják gyülekezeti lelkésznek. Ebben a minőségben 1958-75-ig, azaz nyugdíjazásáig munkálkodik. 
Kecskeméten sok és sokféle munka vár Hatvani Lajosra. Annál is inkább, mivel a "hírös város" nem csupán nagy gyülekezet, hanem egyszersmind esperesi székhely is. Ez a helyzet nem a gyülekezet, hanem a politikai hatalom igénye volt. Mindez azzal jár, hogy mivel az esperes félig az egyházmegye eklézsiáinak a lelkésze is, a másik gyülekezeti lelkészre, valamint a segédlelkészekre nagyobb teher hárul. Hatvani Lajos ezúttal sem fut el a szolgálat elől. Pedig felesége egészségi állapota fokozatosan romlik. Betegségének neve: sclerosis multiplex. Ennek kialakulásában nagy szerepe volt a kiskunfélegyházi nehéz helyzetnek. Hamarosan tolószékbe kerül, és így él több mint 30 éven át. Piroska lányuk odaadó ápolása óriási segítséget jelent. Enélkül nem élt volna majd 83 esztendőt, és férje sem tudott volna oly hűségesen szolgálni. De mindenekelőtt a Jézus Krisztusba vetett hite éltette a beteget. A tolószékben töltött idő sok-sok lelki beszélgetés "tanúja" volt. És ilyenkor elsősorban az egészséges látogató erősödött meg hitében. Nem tagadva a nehézségeket, azt kell mondanunk, hogy a házaspár keresztyén hite is közrejátszott abban, hogy István fiúk lelkész, de a másik két gyermekük is elkötelezett keresztyén lett. Visszatérve a lelkipásztor férjre és apára, mondjunk néhány szót sokrétű szolgálatairól. Igehirdetései határozottan evangéliumi töltésűek voltak, legyen szó szószéki vagy esketési és temetési prédikációkról, presbiteri vagy női bibliaórákról. Méghozzá hitvallásosan református módon prédikált. Prédikációin, igemagyarázatain átütött a Hollandiában töltött két év, és a holland reformátusokkal később is fenntartott kapcsolat. És ki kell emelnünk családlátogatásait is.  Szolgálati naplója szerint esztendőnkét általában mintegy 1200 látogatást végzett. És itt hadd tegyek egy személyes vallomást. Mint fiatal segédlelkésze, kissé elégtelennek tartottam, hogy olykor – egyébként érthető módon- mindössze 20-30 percet töltött egy-egy családnál. Milyen kevés ez az idő lelkigondozásra! – mondtam magamban. És most, hogy kórházlelkészi szolgálatom során időnként régi kecskeméti gyülekezeti tagokkal találkozom a kórtermekben, itt is, ott is hangot ad egy-egy beteg Isten iránti hálájának, hogy annak idején vigasztalást és erősítést kapott Hatvani Lajostól.
A hollandokkal –mint már említettem is többször – Kecskemétről is tartja a kapcsolatot. Eleinte inkább csak levelezés útján, később pedig, amikor már a politikai feszültség enyhül, személyesen is. Ez utóbbi azt jelenti, hogy Hollandiából látogatók érkeznek. Méghozzá nem is kevesen. Egy alkalommal a régi gyülekezeti teremben két lelkipásztor előadását tolmácsolja az érdeklődő gyülekezeti tagoknak. Közülük az egyik vendég Dr. Jacobus Overduin, akinek Hollandia-szerte ismert és más nyugati nyelvekre is lefordított könyvét, a "Dachaui pokol és menny" c. írását a Teológiai Szemle egyik számában rendkívül érzékletes módon ismertette már korábban Hatvani Lajos. Meglehet, hogy lelkésztestvérünk a hollandoktól sajátította el azt az életművészetet, hogy a humor sok mindenben segít. Overduin lelkész mindenesetre azt állítja, hogy a dachaui borzalmak túlélésében a "Krisztusban való hite és a humor" segített neki. Hatvani Lajos is gyakran egy-egy humoros megjegyzéssel oldotta a feszült vagy váratlan élethelyzeteket. Mert ilyenekben bőven volt része, egyrészt a családi gondok, másrészt egyházpolitikai okok miatt. És humoros verseket is szívesen írt. Különösen is lelkésztársainak név- vagy születésnapjára, meg a kecskeméti gyülekezet életének neves eseményeivel kapcsolatosan.
Az aktív szolgálattól 1975 végén vonul vissza. 1976. január 1-én mondja el búcsú igehirdetését, a Mózes negyedik könyve 6. részének 24-26. verse alapján. Ez az ún. "ároni áldás". Prédikációjából ezúttal is az Isten iránti hálaadás, a gyülekezet iránti szeretet és a keresztyéni alázat lelkülete árad.
Nyugdíjba menetele azonban nem jelentette azt, hogy kivonult a gyülekezet életéből. Jóllehet az ő egészségi állapota is romlik, hogy felesége állapotáról ne is szóljunk, a házaspár továbbra is szolgálja az Urat, míg erejük engedi. És így jön el földi életük vége. Ismét a már említett Kovács Bálint cikkből idézek:
"1997. február 20-án hosszú időre emlékezetes temetés volt a kecskeméti gyülekezetben. Hatvani Lajos ny. lelkipásztor és felesége, Farkas Piroska úgy hunytak el, hogy előbb Hatvani Lajosné február 13-án, 83. és utána február 16-án Hatvani Lajos, 85. éves korában hunyta le szemét. Így a végtisztességet együtt kapták meg úgy, hogy a gyülekezet nagy részvéte és a volt református tanítóképző és leánygimnázium növendékei közül nagyon sokan kísérték őket utolsó útjukra."
És mi tegyük hozzá, hogy az együttes temetésen csaknem 20 lelkész búcsúzott el tőlük egy-egy bibliai igével. A temetési szolgálatot Varga László és Szabó Gábor végezte, Kovács Bálint megemlékezést tartott. A Boldog Feltámadás Reménye Alatt búcsúztunk tőlük mindnyájan, akik jelen voltunk.
És most, amikor megemlékezünk róluk, és megnyitjuk a kiállítást, ezt kell mondanunk: Isten áldja meg Hatvani Lajos és felesége, Farkas Piroska emlékét. A dicsőség pedig legyen Istené, akitől őket kaptuk.

Mikesi Károly
ny. ref. lelkipásztor