„… összegyűjtelek benneteket minden nép közül és minden helyről, ahová szétszórtalak – így szól az Úr.” /Jeremiás 29,14/
- Ezzel az ígérettel indultak útnak a kecskemétiek, bácsfeketehegyiek, kisgéresiek és biharfélegyháziak a X. Szeretet-hétre Kárpátaljára, az aklihegyi táborba. Hogyan szeret minket Isten? Hogyan szerethetünk mi? – ezekre a kérdésekre keresték együtt a választ sokféle programon és foglalkozáson keresztül.
- Ezzel az ígérettel kezdhettük a XI. Szeretet-hetet is az Emmaus-házban. A felvidéki Kisgéresről, a vajdasági Pacsérról, a kárpátaljai Tivadarfalváról és a partiumi Biharvajdáról érkezett vendégcsoportok a kecskemétiekkel együtt állták körül a tavaly elültetett Szeretet-fát minden este. Nem csak az összegyűjtés megható csodáját élhettük azonban át az együtt töltött hét alatt, hanem a közös éneklések, tábori programok, játékok és foglalkozások alatt egyre inkább éreztük azt, amit annyiszor el is énekeltünk: „Isten szívén megpihenve forrjon szívünk egybe hát…”
Volt egy közös reggeli imánk: „Add, Uram, hogy jobban szerethessek ma, mint tegnap!” Jobban szeretni pedig a mi Istenünk tanított bennünket, amikor szeretetének gazdagságát árasztotta ránk. A hét végén próbáltuk összegyűjteni az Ő ajándékait. Néhány gondolat az akkor elhangzottakból jól tükrözi mindazt, aminek részesei lehettünk:
-    A legfontosabb, amit megértettem, az volt, hogy Isten nem tesz különbséget köztünk, egyformán szeret, nekünk is így kellene.
-    Ha közelebb kerülök Istenhez, könnyebben tudom szeretni a másik embert.
-    Isten minden körülmények között szeret minket, nála még a rossznak is megvan a lényege.
-    Isten legnagyobb ajándéka számomra ezen a héten a sok új barát volt.
-    Jó volt megtapasztalni az összetartozásunkat.
-    Boldog lehettem egy hétig.
Isten áldja meg mindazokat, akiknek adományai lehetővé tették, hogy a két héten összesen mintegy 130-an vehettek részt. Miért is olyan fontos ez nekünk, kecskemétieknek évről-évre? A vajdasági születésű Szabó Imre gondolata választ ad erre a kérdésre:
„… engem is nem egyszer kővel megdobáltak, megvertek a szerb gyerekek. Ennél sokkal nagyobb baj az, ha mi magunk, magyarok verjük egymást. Ha bennünk, magyarokban meglazul, és szinte kipusztul a természetes egymáshoz való szolidaritás, az az egység, amely természetes egy népben. Egészen egyszerűen szólva az a legnagyobb baj, ha mi magunk, magyarok nem szeretjük egymást, pedig már régen azokat is szeretnünk kellene, akik nem magyarok.”