A képek megtekintéséhez az Adobe Flash Player letöltése szükséges.
Cache Directory Unwriteable
Cache Directory Unwriteable

Útravaló

Ige: Filippi 2,14k

"Zúgolódás és vonakodás nélkül tegyetek mindent, hogy feddhetetlenek és romlatlanok legyetek, Isten hibátlan gyermekei az elfordult és elfajult nemzedékben, akik között ragyogtok, mint csillagok a világban, ha az élet igéjére figyeltek."

Online Biblia


Nagyváradon járt a Vég Mihály Énekkar
There are no translations available.

Énekkarunk Nagyváradon szolgált. Ez alkalomból a vendéglátók az alábbi írással emlékeztek meg a kecskemétiekről:

Az elmúlt hétvégén, szeptember 24-25-én gyülekezetünknek kivételes élményben lehetett része: vendégül láthattuk kecskeméti református testvéreinket. A Nagyváradra látogató negyvennyolc fős csoport magját a gyülekezetünkben szolgálatot tevő Kecskeméti Vég Mihály Énekkar alkotta, illetve az őket elkísérő Lakó Sándor Kamarazenekar.

A két napos együttlét programja igen tartalmasnak és mozgalmasnak bizonyult. Kecskeméti vendégeink 24-én, szombaton délben érkeztek gyülekezetünkbe. Kisebb fogadóbizottságunk várta őket a templomkertben, majd a templomban helyet foglalva meghallgattuk Ráksi Lajos egyetemi lelkipásztor, egykori réti segédlelkész köszöntését. Gyülekezetünk és templomunk történetének rövid ismertetése után a Partiumi Keresztény Egyetem étkezdéjében elfogyasztott ebéddel zárult a szombat dél. Kis felfrissülés után vendégink az Arany János Kollégiumból ismét a Réti templomhoz igyekeztek, ahol a főpróba alkalmával kis ízelítőt kaphattunk a vasárnapi színvonalas előadásból. A délután városnézéssel telt: Takács Zoltán földrajz-történelem szakos tanár kísértében végigjártuk Nagyvárad nevezetességeit. Jártunk a Katolikus Bazilikában, ahol a városalapító Szent László király hermája mellett, a bazilika szépségében és kivételes akusztikájában gyönyörködhettünk. A Katolikus Püspöki Palota kertjében sétáltunk, majd a Kanonok Soron végighaladva a Nagyváradi Vár felé vettük az irányt. A várban Takács tanár úr röviden ismertette Nagyvárad történetét, majd buszra ülve a délutáni, estébe hajló séta utolsó stációja következett: a szecessziós sétáló azaz a Fő utca, illetve a városközpont. Az est további része is izgalmasan alakult. Vacsora után az Arany János Kollégiumból táncházba készültünk a Réti templomhoz. Hogy az est további részéhez időt és erőt nyerjünk, villamosra szálltunk, ami a helyi járművek állapotát és befogadóképességét illetve a csoport méretét tekintve szintén kalandosnak bizonyult. A táncház fergeteges hangulatban telt: a Csillagocska zenésznövendékeiből verbuválódott zenekar húzta a talpalávalót, Benedek Árpád zenepedagógus és néptánc-oktató felcsíki táncokat és énekeket tanított a lelkes és fáradhatatlan társaságnak. A jó hangulatot fokozta az autentikus táncház-hangulatot előidéző hagymakarikás zsíros kenyér és a zamatos vörösbor.

Vasárnap, szeptember 25-én a délelőtti istentiszteleten került sor a Kecskeméti Vég Mihály Énekkar és a Lakó Sándor Kamarazenekar vendégszolgálatára. A zsúfolásig megtelt templom ünnepélyes hangulatot árasztott, s a jelenlevő egyháztagoknak valóban kiemelkedő élményben lehetett része. Istennek igéjét nagytiszteletű Pungur Béla nyugalmazott református lelkipásztor hirdette, a szokványos délelőtti istentiszteleti liturgiát pedig az énekkar előadás-blokkjai gazdagították. A Mikesi Tibor kántor-karnagy által vezényelt Énekkar előadásában különböző századok gyöngyszemeit hallgathatta a gyülekezet. Előadásra került:

Pünkösdi antifóna az Öreg Graduálból

Németi Ferenc, Tokay kapitányának éneke: Az Úristent magasztalom

Mely igen jó az Úr Istent dicsérni

J.S. Bach koráll: Ezrek ajkán egy szívvel zendüljön az ének

Gárdonyi Zsolt és Kádár Ferenc: Magyar ének

Gárdonyi Zoltán feldolgozásában Sztárai 34. Zsoltára: Minden koron áldom az én Uramat

Liszt Ferenc: Él a Krisztus (vezényelte Tary Timóthné)

J.S. Bach Wachet auf kantáta: 4. és 7. Tétel

Osváth Viktor: Krisztus dicsérete

Gárdonyi Zoltán: Áldott legyen az Istennek neve

A kecskeméti énekkarban több református lelkész is szolgálatot vállalt, név szerint: nagytiszteletű Pungur Béla, Mikesi Károly és Pálóczy Károly lelkipásztorok, illetve Hodánics Tamás a kecskeméti református egyházközség hivatalvezető igazgató lelkipásztora.

Az énekkar szolgálatát kölcsönös köszöntés követte: a kecskeméti csoport részéről Mező Gábor, az énekkar gondnoka köszöntötte a Réti gyülekezetet Bódis János lelkész-költő versével. Gyülekezetünk lelkipásztora, dr. Pálfi József köszönte meg vendégeink szolgálatát Isten áldását kérve szolgálatukra és a két gyülekezet jövőbeni kapcsolatára.

A közös együttlét ünnepi ebéddel zárult. Jókívánságokkal és a viszontlátás reményében búcsúztunk el egymástól.

Isten áldja mindazokat, akik a szívükön hordozták és lehetővé tették eme találkozást.

az alkalmon készült fotók megtekinthetők a GALÉRIÁBAN

 

 

 

"The name of the Lord is a strong tower: the upright man running into it is safe."

/Proverbs 18,10/

A Kecskeméti Református Kollégiumi Alapítvány közhasznúsági jelentése a 2016. évről

A Kecskeméti Református Kollégiumi Alapítvány közhasznúsági jelentése a 2015. évről

A Kecskeméti Református Kollégiumi Alapítvány közhasznúsági jelentése a 2014. évről

Lelkigondozás

SKYPE: lelkigondozas1
Telefon : 06-1-201-0011

TIOP-1.1.1-07

"Informatikai infrastruktúra fejlesztése a Kecskeméti Református Egyházközség iskoláiban"

"A Kecskeméti Református Egyházközség új informatikai eszközei már a gyakorlatban is bizonyítottak"

BCMath lib not installed. RSA encryption unavailable