A képek megtekintéséhez az Adobe Flash Player letöltése szükséges.
Cache Directory Unwriteable
Cache Directory Unwriteable

Útravaló

Ige: Filippi 2,14k

"Zúgolódás és vonakodás nélkül tegyetek mindent, hogy feddhetetlenek és romlatlanok legyetek, Isten hibátlan gyermekei az elfordult és elfajult nemzedékben, akik között ragyogtok, mint csillagok a világban, ha az élet igéjére figyeltek."

Online Biblia


Családos napok 2009. augusztus 19-23.
There are no translations available.

Gyülekezetünk 8 családja, 16 felnőtt és 26 gyerek Isten kegyelméből családos együttléten vett részt a Dunamelléki Egyházkerület új üdülőjében Galyatetőn. 900 méter magasan, gyönyörű környezetben, jó levegőn, teljes ellátás mellett igazi testi-lelki felüdülés lehetett ez a néhány nyár végi nap.

Reggelente egy-egy család tartotta a napkezdő áhítatot, majd külön alkalmon vettek részt a kisebb gyerekek, akik énekszóval dicsérték Istenünket, majd játékos beszélgetésben, szemléletes történeteken keresztül kerülhettek közelebb Isten megismeréséhez. A történetekhez kapcsolódó kézműveskedés során szebbnél szebb munkák kerültek ki a kezük alól.

Ezalatt a tinik kis csapata a teremtésről, a bűnesetről, Kain és Ábel történetéről beszélgetett. Nagy élmény volt imaközösségben lenniük egymással.

A gyermekalkalommal párhuzamosan kezdődött a férfikör, ahol a Titkok és hazugságok c. filmet dolgozták fel, és a filmben felvetődő kérdésekről beszélgettek.

Mi asszonyok az asszonykörön sok szempontból másként éltük meg ezt a 4 napot: autóalkatrészként szemléltük magunkat - s rájöttünk, milyen fontos a kerék, a fényszóró, a kipufogó stb. Külön érdekesség volt, hogy színekkel kerestük a magunk értékeit és gyengeségeit. Rácsodálkoztunk arra, hogy milyen sokszínűek vagyunk, és hálát adtunk azért, hogy mindenki más és más módon gazdagíthatja közösségünket.

A gyerekek szívesen játszottak az udvaron levő kerti tavacska körül, csónakot, tutajt építettek, teknőst, békát hajókáztattak.

Minden délután kirándulni mentünk. Voltunk az Ilona völgyben a vízesésnél, boboztunk a mátraházi kalandparkban, ittunk a Rákóczi-forrás vizéből, harcoltunk a siroki várban, kitekintettünk a galyatetői kilátóból, és megmásztuk a Nyesettvárat.

A vasárnapi úrvacsorás istentiszteleten házigazdáink is jelen voltak. Jó volt így együtt megélni az egységet, a közösség megújítását. Mindenki kapott egy kis „lelki ház téglát” (Igét), melyet be kell építenie oda, ahová való.

Nagy öröm volt együtt lenni felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt, mert újra átélhettük, hogy lelki nép vagyunk, „kit egy Úr, egy keresztség, egy hit egyesít, csak egy nevet magasztal, csak egy cél vonja őt, és egy terített asztal ád néki új erőt.” ( 392. ének)

Köszönjük a reggeli Igeszolgálatot a Galambos, a Csontos és a Boros családnak. A gyerekek között végzett magvetést Tisza Péterné Anitának, Molnárné Csitári Krisztinának és Tekesné Göncz Ágnesnek. A férfikör, az aszonykör és a tinik vezetését a Fodor családnak, a délutáni közös kirándulások szervezését a Molnár, a Csősz és a Tisza családnak. A fotókat Molnár Tamás és Tekesné Göncz Ágnes készítették. Köszönjük a gondolatébresztő esti beszélgetések bevezetését Anitának, Tamásnak és Attilának, valamint e gazdag napok előkészítését, szervezését, Bárdos Péterné Editnek és Fodorné Ablonczy Margitnak.


Soli Deo Gloria!

A kirándulásról készült képek megtekinthetők a galériában.

 

 

 

"The name of the Lord is a strong tower: the upright man running into it is safe."

/Proverbs 18,10/

A Kecskeméti Református Kollégiumi Alapítvány közhasznúsági jelentése a 2016. évről

A Kecskeméti Református Kollégiumi Alapítvány közhasznúsági jelentése a 2015. évről

A Kecskeméti Református Kollégiumi Alapítvány közhasznúsági jelentése a 2014. évről

Lelkigondozás

SKYPE: lelkigondozas1
Telefon : 06-1-201-0011

TIOP-1.1.1-07

"Informatikai infrastruktúra fejlesztése a Kecskeméti Református Egyházközség iskoláiban"

"A Kecskeméti Református Egyházközség új informatikai eszközei már a gyakorlatban is bizonyítottak"

BCMath lib not installed. RSA encryption unavailable