A nőszövetség tagjai közül vannak, akik kézimunkáznak. Én is a kézimunkakörben végzem munkámat, a kezdetektől fogva. Hétfőnként találkozunk a SION-házban. Ez a szolgálat két részre osztható: vannak, akik a lepramissziónak fáslit, baba réklit és takarót kötnek, mások pedig a karácsonyi vásárra hímezik a terítőket, a bibliaborítókat, könyvjelzőket. Néhányan horgolják az angyalkákat és más díszeket, vagy babákat kötnek.  A keresztszemes molyzsákokat is mi készítjük.

Legújabb és egyik legigényesebb feladatunk a keresztelő keszkenők hímzése.

Az én feladatom a fonalak előkészítése, és a kész munkák összegyűjtése. Öntevékenyen dolgozunk. A kész munkákat névre szólóan adminisztrálom, kimosom, felpertlizem, csomag készre elkészítem és a raktárba helyezem.

Minden alkalmunk imádsággal, áhítattal kezdődik, ezután fogunk a munkához. Utána elbeszélgetünk.  A kézimunkázók  száma egyre csökken, de mi nem adjuk fel és a fiatal anyukákat szeretnénk bevonni, megtanítani a kézimunka alapjaira. Ezt a kezdeményezést is Katika indította el. Minden héten egy délelőtt szeretnénk ezt folytatni.  

A karácsonyi vásárra imádságos szívvel, örömmel és szeretettel készülünk, mert tudjuk azt, hogy a mi munkánk nem hiábavaló az Úrban!

Ezzel az igével szeretném befejezni:

„Ne félj szolgám, így szól az Úr, mert Én veled leszek!”

/Jeremiás 46, 28/

A közösség ereje

Előítéletektől nem mentesen lép be az ember egy nyugdíjasház kapuján. A kétségek azonban rögtön szertefoszlanak, amikor derűs, mosolygó arcokat pillantunk meg, egymás szavába vágva lelkesen mesélő idős emberekkel találkozunk. Lehangoltságnak, búnak nyoma sincs, pedig szinte mindenki küszködik valamilyen betegséggel. De itt, a Sion - ház közösségében mindez feledésbe merül. Előkerülnek az emlékek, a fényképek, a történetek, s közben szorgos kezekben nem pihen a kötőtű.

A Sion – ház jól működő kézimunkakörnek ad otthont. Szabó Gáborné meséli, hogy 1988 óta minden héten hétfőn összegyűlnek a város nyugdíjas hölgyei, a ház lakóival együtt majdnem százan. Nemes ügyet vállaltak fel, a lepramisszió segítését. Az afrikai, indiai leprakórházak számára kötnek sebkötő fáslikat pamutfonalból. Évente 3-400 darab készül, amelynek az alapanyagára ők maguk adják a pénzt. Ezenkívül Kárpátaljára különböző nevelőotthonoknak, intézményeknek készítenek maradék fonalból takarókat. A hozzávalót szintén a gyülekezet adja össze. Vannak, akik nagyon szép kézimunkákat varrnak, amelyet a baseli misszióközpont értékesít, vagy a hagyományos karácsonyi vásárukon árulják. A befolyt összeget karitatív célra használják fel, a szegények karácsonyára,vagy például az orgona átépítésének költségeire.

A kör azonban nemcsak az aktív tevékenységnek a helye, annál sokkal fontosabb. Akik hétfőnként összejönnek ismerik és szeretik egymást, törődnek egymással. Kicserélhetik gondolataikat, megbeszélhetik problémáikat, feleleveníthetik ifjúságuk élményeit. Ha valaki beteg, meglátogatják, segítenek a házimunkában. Időnként elmennek együtt kirándulni, ami szintén segíti a kis közösség összekovácsolódását. Nagyon sokat jelent ez számunkra, hiszen a közös gondok, a közös örömök enyhítik az egyedüllétet, segítenek átvészelni a nehézségeket.

(Kecskeméti Lapok, 2000. január 20.)

Szabó Gáborné