25. Kérdés:

"Az Isten szerinti szomorúság megbánhatatlan megtérést szerez az üdvösségre, a világ szerinti szomorúság pedig halált szerez."

2Korintus 7:10.

Mégis – ha az ember szomorú, abban a pillanatban hogyan tesz különbséget, kívül álló hogyan látja ezt, hogyan lehet vigasztalni egyiket – másikat, hogyan menekülnek meg a haláltól a világtól megbántott szomorúak, ha a testvérek is bántják őket erőst és tovább szomorodik? Hol az egyensúly?

A lelkész válasza:

Az Igében szereplő kétféle szomorúság a kétféle hozzáállásból adódik, s nem mellékesen abból, hogy mi miatt szomorodik meg az ember. A világ szerinti szomorúság az a szomorúság, amit hétköznapi értelemben szoktunk érteni e szó alatt. Azaz: megbántottak, csalódtam, gyászolok, szomorú dolog történt stb. Ez azért lehet veszélyes (bár természetes emberi érzés alapvetően), mert ha tartós ez a megszomorodás, akkor betegessé válhat - el egészen depresszióig, öngyilkossági kísérletekig, önpusztító életmódig. Ha a szomorúság körén belül marad valaki tartósan, akkor elkezd körülötte szűkülni a világ. No, persze ezt csak a szomorú ember érzi így. A szűkülés legvége pedig (bár ez extrém eset, mégsem ritka sajnos hazánkban) a halál. S itt be kell szúrnom azt a mondatot, amit nem is olyan rég hallottam: aki a halállal kezd el foglalkozni, azzal a halál kezd el foglalkozni. Nem kell idáig vezessen a szomorúság, de ahogyan az Ige is mondja, más nem nagyon következik ebből a fajta szomorúságból, bánatból - hol kicsi, hol nagy halál.
A másik fele érdekesebb a mondatnak: az Isten szerinti megszomorodás a bűnök feletti bánkódást jelenti. Bánom, hogy elkövettem őket, most már máshogyan tennék. Itt is lehetne hasonló a vége a dolognak, mint az előzőleg tárgyalt esetben, hiszen valós szomorúságról van szó. Ami azonban nagy különbség, hogy ezzel a bánattal az Isten nem hagy magamra, hanem biztosít afelől, hogy bár a bűnöm és a szomorúságom valódi, az Ő bocsánata is az. Itt van bocsánat, van feloldás, van megtérés, van folytatás, van üdvösség.
Talán ez a különbség a kettő között.
Ezekből következően: a szomorúságot esetenként nem lehet kivédeni - mondanak, tesznek olyat mások, amivel megbántanak, igen. Ettől szomorú is vagyok. Ámde ennek az éremnek van egy másik oldala is: vajon nekem mennyi részem van abban, hogy bántottak? Én hol vagyok ludas ebben a dologban? Saját tapasztalat: egy-egy ilyen megbántott állapotban az önvizsgálat segíthet, mert én magam is rájöttem, mit is kell nekem megbánnom és magam mögött hagynom az életemben. S ez a felismerés, ez a megbánás hozott magával felszabadulást és örömet.
Ha azonban ténylegesen igazságtalanul bántanak, az kapcsolati probléma, azt meg kell beszélni az illetővel és nem véka alá rejteni, hogy amit mondott, az sértett engem, szomorúvá tett. Mindezt a kapcsolat helyrehozása érdekében, mert más szándékkal semmi értelme. Ami nem maradhat el ebben az esetben sem: a továbblépéshez meg kell bocsátanom, másképp csak hurcolni fogom a megbántottságomat, ami engem fog nyomorítani.

26. Kérdés:

Ószöv. példák írnak több száz éves férfiúkról, (meg 100 éves korban nemzett gyermekről), majd pár (2) ezer év alatt eljutunk a 30-35 éves átlag korhoz, ami kitolódik 65-70 re, de a 102 éves csoda vének a Kaukázusban rekordok könyvébe kerülnek, a földön sokan vagyunk, amióta világ a világ laboratóriumi viszonyok között keresik az úm. örök élet titkát, kitolódott a nyugdíjkorhatár 65 és 68 éves korra, stb. holott az Ember 120 évre van „kódolva”. Hol az egyensúly?

"Nem marad éltető lelkem az emberben örökké, mivel test. Életkora csak 120 év legyen."
Sára fogant, és fiút szült Ábrahámnak öreg korában.

A lelkész válasza:

Egyensúly? A 0 Joule energiaszintnél.
Ám a kérdésre válaszolva: az emberi élet átlagos hossza valóban koronként és kultúránként változott, változik. Hogy a Biblia miért is ír az őstörténetekben horribilis számokat Ádám, Matuzsálem vagy épp Noé életkoraként? A legegyszerűbb válasz az volna: mert annyi ideig éltek. Ez valóban az egyik válasz erre a kérdésre.
Másik válasz, s ez áll szívemhez közelebb ebben a kérdésben, hogy az életkorok igazából azt mutatják: régen volt, egészen más korban és helyzetben, s nem utolsó sorban nagyon jelentős korban és helyzetben éltek azok az emberek. Mezopotámiai sumér leírások mutatják ugyanezt (egy-egy király akár 28000 évig is uralkodik a királylista szerint). Úgy gondolom, a 120 évet is így kell kezelni, bár talán nem lehetetlen életkor, de semmiképp sem átlagos. A zsoltáros például már csak 70-80 évben gondolkodik (Zsolt. 90,10).
Az igazi érdekesség nem is ez, hanem hogy van-e élet a halál előtt, s főleg utána? Ha nincsen, úgy teljesen mindegy, hogy 30 év vagy 30000 év az élethossz. Ahogyan a Brian élete c. film végén elhangzik: "A semmiből jössz, a semmibe mész, hát akkor mit veszítettél? Semmit!" Ez akkor változik meg, amikor ráébreszt az Isten: van örök élet Krisztusnál, ami az enyém is lehet. Akkor hirtelen értékes és értelmes lesz az itt töltött idő is, az a 70-80 év, amit kaptunk az Istentől ezen a földön. Az örökhöz képest pedig a 30000 év is smafu. :)