Régen volt… még a 80-as évek végén, az Emmaus-ház felépülése után.

Láttuk, beszélgettünk róla, hogy sok idős testvérünk jár templomba, bibliaórákra, tartozik gyülekezetünkhöz.

Ebben az időben kezdett működni, a Mező Mihály akkori tanácselnök kezdeményezésére létrejött Margaréta Nyugdíjas lakások együttese. Jó lenne valami ilyesmit magunknak is létrehozni, gondolkodtunk főgondnok úrral, lelkésztársammal, Neuhauser László építész-tervező barátommal.

Akkor még arról volt szó, hogy a Református Temető végleg megszűnik, lezárták, majd felszámolják. Ott volt a temetői csőszházhoz tartozó területen saját tulajdonú telkünk. Az akkor már felújított Széchényi városi imaházhoz kapcsolódva terveztünk egy kb. 15-20 apartman lakásból álló nyugdíjas házat.

Közben eljött 1990. március 25., amikor a Presbitérium kimondta, hogy él az akkor éppen megszülető lehetőséggel, újra indítja a Kecskeméti Református Kollégium iskola rendszerét. Minden figyelmet és minden anyagi erőt ettől kezdve ez kötött le. Visszaszerezni ingatlanjainkat, elindítani a Gimnáziumot, az Internátust, az Általános Iskolát. Gondoskodni a diákok ellátását biztosító konyháról, étteremről- a Konviktus elindításával.

Telt az idő, elindult az oktatás, először a Katona Gimnázium egy osztályában, majd az Ó-kollégiumban, vásároltunk egy szerkezet kész két emeletet a Hornyik krt-on, az Internátus itt készült el. Megépült, bővült évenként a Konviktus, a konyha és az étterem. Tele voltunk örömmel és gonddal az iskolarendszer, a Kollégium intézményeinek indításával, fejlesztésével. Már az Általános iskola is elindult, visszakaptuk, átvettük a város legszebb épületét az Újkollégiumot.

Az Újkollégium teljes átvételéért hálát adó istentisztelet után, odajött hozzám két kedves idősödő testvérem és szó szerint ezt mondták: „Nagytiszteletű Úr! Elfeledkeztek arról, hogy nemcsak fiatalok, nemcsak diákok vannak ám ebben a gyülekezetben, hanem itt vagyunk mi is, az idősek! Velünk nem tőrödnek? Rólunk elfeledkeztek?” Szíven ütött a kérdés, a csendes vád.

Elmondtam az egyházközség Elnökségének. Valamint javasoltam, hogy a Budai utca 8. szám alatti, volt KIE épület helyén, telkén, amit szintén visszaigényeltünk, építsünk nyugdíjas lakásokat.

Lakók voltak benne. Többen úgy gondolták költséges lesz megszabadulni tőlük, de a Presbitérium szabad utat adott az Elnökségnek a lakókkal való tárgyalásra és a lakások terveztetésére.

Ekkor már második ciklusban voltam a Kecskeméti Önkormányzat Szociális Bizottságának elnöke. Mivel a Bizottsághoz tartozott a Margaréta Nyugdíjasház és a városi  Gondozási Központok működtetése, sok tapasztalattal gazdagodva kezdhettünk hozzá a tervezéshez és a működtetési forma megtalálásához.

A nyugdíjas lakások terve a Budai u. 8. szám alatti telken elkészült. 19 lakás.

Még papíron volt a terv, amikor már nemcsak a majdan megépülő házban lévő lakások találtak gazdára, de már „váró-listánk” is volt.

Így, amikor 10 évvel ezelőtt ünnepélyesen átadtuk a Sion Nyugdíjasház és Gondozási Központ Budai u. 8. szám alatti épületét, a 19 lakást, a nővér szobát, és a Gondozási Központ működtetéséhez szükséges, közösségi és egyéb helyiségeket, átmehettünk a közben megvásárolt Budai u. 10. számú telekre, és letettük az új épületszárny alapkövét.

Így ment ez tovább. Amikor ezzel készen lettünk, már újabb „váró-lista” volt, és megvehettük a Szarvas u. 3-as telket, majd az Őz utca 3-as épületet. Amikor ezek készültek, a „váró-lista” újból követelte a tovább gondolást, és így terveztük és építettük meg a Fráter utcai házat. Összesen 126 a lakások száma.

A működés pedig, az átvett, valamint a működtetés közben szerzett saját tapasztalok nyomán Gondozási Központként alakult ki minden telephelyen, ki- bővülve a házi gondozás szolgálatával is.

Engedtessék meg nekem, hogy végül elmondjam a véleményem az elmúlt évtized tapasztalatai alapján, a "hogyan tovább"-ról is.

Egy dologra nem gondoltunk igazán az induláskor egyik háznál sem. Arra, hogy a még magukat kis segítséggel ellátni tudó testvéreink fölött is eljár az idő. Elkövetkezhet az, hogy már nem elég a 24 órás nővérügyelet, vagy az a segítség, amit a szolgálatban lévő nővér, nővérek még meg tudnak adni. Gondolkodni, sőt gondoskodni kell a már ágyhoz kötött, magukat ellátni egyáltalán nem tudó,  rövidebb vagy hosszabb, esetleg életük végéig személyes gondozásra szorulókról is. Ez pedig úgynevezett betegszobák létesítésével lehetséges. Nem lehetünk nyugodtak addig, amíg  azokat nem tudjuk ellátni, akik már teljesen tehetetlenek. Erre lehet megoldást találni, ha valóban felelősen átgondoljuk.

Adjon az Úr nekünk felelősséget, értelmes, bölcs megoldást a tovább lépésre.

Hisz Jézus példázata szerint, az irgalmas samaritánus is gondoskodott nemcsak az „ügyeleti”  gyors segítségről, hanem a további gondozásról is!

                                                                                                            Varga László