Dr. Irányi Béla,

a hálás kecskeméti öregdiák befejezte áldásos életét, és elment a minden élők útján.

Született Kecskeméten, 1925. március 5-én,

a híres szőlőnemesítő Katona Zsigmond – anyai dédapja – katonatelepi házában, az Irányi-házban.

Meghalt 2012. április 25-én, Svájcban.

Az ősi kollégiumok diákjai az érettségi után főiskolákon, s külhoni egyetemeken tanultak, és amikor visszajöttek volt iskolájukba látogatásra vagy találkozásra, egy-egy értékes könyvet kellett hozniuk. Így gyarapodtak a kollégiumi könyvtárak, gyűjtemények. Az adományok és hagyatékok gyarapították a Kollégiumot. Ez volt a rend Kecskeméten is. Az elmúlt két évtizedben több mint féltucatnyi jelentős adománnyal gyarapodott egyházközségünk és iskoláink.

Ezen adományozók között jelentős Irányi Béla ajándéka, mely magyar néprajzi anyagból, 1800 előtti könyvekből, valamint térkép és metszet gyűjteményből áll. A 2004. október 3-án kelt ajándékozó levélben ezt írja: „…a dédapámról elnevezett katonatelepi szőlő volt a világ közepe. Ezt még a Gulagban is olyan erősen éreztem, hogy jövőmről álmodozva a szabadulásom után ide képzeltem el életem újrakezdését. Egész életem jelszavául pedig a hajdani gimnáziumom jelmondatát tartottam meg: Crescit sub pondere palma!”  (Teher alatt nő a pálma!)

Érettségi után 1943-ban a frontra kerül, ott elfogják, de ekkor még sikerül megszöknie. Ismét harcol, s elfogják, majd tíz évet szenved a Gulag táborokban. 1955-ben, Katalin napján szabadul. A Gulagon 1947-től a táborokban az orvos mellett segédkezik, s ő látja el a gyógyszerészi feladatokat is. Már ekkor későbbi, orvosi hivatására készül. 1956 őszén kezdi meg tanulmányait az orvostudományi egyetemen, majd a forradalom kitörése után a Tétényi úti kórházban segédkezik. 1956 decemberében otthonában ÁVO-sok keresik, s ekkor azonnal eltávozik Magyarországról. Tanulmányait Bernben fejezi be, dolgozik a schaffhauseni kórházban, majd Grindelwaldban lesz háziorvos, traumatológus.

Édesapja, Irányi István rajztanár festőművész. Édesanyja Pócsy Riza, aki a Református Liceumban művész tanár. Családja mélyen elkötelezett művészi munkája és felelőssége egész életén elkíséri, mely egyértelműen Kecskeméthez köti. Amikor végre haza jöhet, 1990 után, első útja édesapja műveinek felkutatása, rendszerezése. Évente többször tölt hosszabb-rövidebb időt itthon. 1995-ben leteszi svájci orvosi praxisát, és gyűjteményei rendezésével foglalkozik. Ekkor már több időt fordíthat a tudatos gyűjtésre és ezek rendezésére.

Hitvese svájci, aki megtanult magyarul. Két lányuk és egy fiuk van, s négy unokájuk.

„Norilszki emlékek – 50 év múltán” című írásában így ír arról, hogyan bírta ki a szörnyű tíz esztendőt: „Azt megfigyeltem, hogy a kiegyensúlyozott, kemény személyiségek könnyebben viselték a nehézségeket. Ilyeneket találtam leginkább az istenhívő társaim között…. Nekem a megalázás, emberi méltóságom semmibevétele fájt leginkább. Önállóságomat, szabadságomat, nevemet elvesztve egyén helyett szám lettem egy amorf tömegben. Megvetett fasiszta rabszolga. De az átélt események bizonyságot adtak arról, hogy Isten nem hagyott el, megőrzött a veszélyben és hazasegített. Többször tapasztaltam, ha valamilyen bajból magam akartam kikászálódni, nem ment, de ha Isten vezetésére bíztam magam, sikerült. Eleinte néhányszor próbáltam megszökni. Mindhiába. Többször lőttek rám közelről is. Nem találtak el. Sokáig, évekig tartott, amíg megemésztettem ezt a nyomasztó élményt. …lassanként rájöttem arra, hogy az átélt szenvedés, a sikeresen megállt próba, a megalázás legyőzése megváltoztatott, megacélozott, lelkileg előnyömre vált.”

Két Ige juthat eszünkbe: Akik Istent szeretik, minden javukra van, s tudjuk, az Úré minden hatalom mennyen és földön! A mi életünkben is – ha hagyjuk. Hát hagyjuk!

Irányi Béla testvérünkért Mennyei Atyánkat magasztaljuk, hiszen megpróbált élete bizonyságtétel hitéről, hűségéről és szeretetéről.

Egyházunk javára adott adományaiból már kollégiumi néprajzi kiállítást láthattunk, sőt a Református Általános Iskola gondozásában az anyagot a tanításban is használják. Országos jelentőségű, a Ráday Múzeum által szervezett, nagy sikerű kiállítás, mely a „Térkép a történelem szemüvege” címet viselte, adott betekintést az adomány gazdagságába. Mi pedig újra hálát adtunk jól tévőnkért, az adományozó dr. Irányi Béláért. Köszönjük! Soli Deo Gloria.

Szabó Gábor

tb. esperes