Egyházközségünk kórusa Seres János kárpátaljai esperes úr meghívására, Mikesi Tibor kántor-karnagy vezetésével, Hodánics Tamás hivatalvezető lelkész szervezésében június 7-10 között Kárpátaljára látogatott.

A testvérgyülekezet, Tivadarfalva református gimnáziumának internátusában kapott szállást a „csapat”. A késői estebéd után Esperes Úr beszámolt a kárpátaljai magyarság küzdelmeiről, melyet a fennmaradásért folytatnak.

Másnaptól Horkay Sámuel -  a magyarságáért és lelkész mivoltáért gulágot is megjárt -  Horkay Barna fia volt az idegenvezetőnk. Tőle tudtuk meg, hogy Kárpátalján megközelítőleg 350.000 magyar él. A Trianon előtti ősi magyar terület minden téren, de főleg etnikailag, sínylette meg a két világháború következményeit. Ez idő alatt 8-szor váltott gazdát és nevet ez a természeti és ásványi kincsekben gazdag vidék. Csoda, hogy az átélt események ellenére a magyarok hite, kitartása, embersége megmaradt!

Kárpátalja székhelye Ungvár. Nagyobb városai Beregszász, Nagyszőlős (Horkay Barna gyülekezete) Huszt.

A csoport Técsőn hosszabban időzött, mert innen csodálatos kilátás nyílott az Északkeleti-Kárpátok legmagasabb csúcsára, a 2061 m magas Hoverlára, amely már a Máramarosi-havasokhoz tartozik.

Megcsodálhattuk a Fehér-és Fekete-Tisza összefolyását. Megtudhattuk azt is, hogy Máramaros a márványról kapta nevét. Visk közelében a hegyoldalban jól láthatóak a külszíni márványfejtő bányák.

A huszti várromot sajnos csak messziről láttuk, de megtudtuk, hogy Huszt, Visk, Técső, Hosszúmező, Máramarosszigettel együtt koronavárosi rangot élvezett.

Visk lakói betelepített szászok és székelyek voltak. 1939. márc. 15-én került vissza Magyarországhoz, s 1944 novemberében a szovjet hadsereg bevonulása vetett véget a magyar világnak. A városban ma is jól látható a rájuk jellemző építészeti stílus.

Nagy megdöbbenéssel vettük tudomásul, hogy az országhatárt a II. vh. után „vonalzóval” húzták meg. Sok esetben a falvak utcájának egyik oldala az egyik országhoz, a szembeni házsor a másik országhoz került. Így az egy utcában élő rokonok sokáig sehogy, később útlevéllel, majd un. kishatár-átlépővel látogathatták meg rokonaikat az utca másik oldalán vagy a szomszéd faluban. A legnehezebb az volt, hogy sokáig még a rokonaik temetésére sem mehettek el. Szomorú valóság volt, hogy a temetés időpontjában a határ másik oldalára kerültek harangszóra olyan helyre siettek, ahonnan láthatták a temetési menetet, mely rövid időre megállt, s így vehettek búcsút a halottuktól.

Gyönyörű fátyolvízesések között jutottunk el az Árpád-vonalig, melynek kiépített erődrendszere és a magyar-székely honvédek hősiességének köszönhetően sikerült feltartani az előrenyomuló szovjet hadsereget. Erről írt Mikszáth a „Farkas a Verhovinán” c. művében.

Beregszász - a magyarság központja -  5 évvel ezelőtt még 100%-ban magyar város volt. Mára már lakosainak csak 60 %-a magyar.

Kifejezhetetlen a Kárpátalján élő magyarok fájdalma, melyet még az a bizonyos december ötödikei népszavazás is tetézett!

Néhány szó arról, hogy Kárpátalja 100 gyülekezetében 70 lelkész teljesít szolgálatot. A lelkészek Kolozsvárott, Komáromban, Pápán, Budapesten és Debrecenben kaptak lelkészi képesítést.

Utunk szervezője Hodánics Tamás is Komáromban szerzett lelkészi oklevelet, majd Técsőre került segédlelkésznek, innen hozzánk, Kecskemétre. Sorsa tipikus nemzetiségi sors. Kitartásáért, példaadásáért tisztelet illeti!

Végezetül köszönjük az egyházközség anyagi támogatását. Reméljük a jövőben lesz módunk Kárpátalja más területeinek megismerésére is.